Három 19. századi zenemű szerepel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és vezető karmesterüknek, Riccardo Frizzának február 8-i koncertműsorán, melyek mindegyike gyönyörű dallamokkal szól az elmúlásról.
Vajon mi vár az emberre élete végeztével, a halál csak átmeneti rossz, amit a túlvilág békéje követ, vagy csupán a megsemmisülés fájdalmában lehetünk biztosak? Ez a kérdés a 19. század művészetét is foglalkoztatta, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjén pedig három olyan zenemű szólal meg, amelyekben valamilyen módon szerepe van az elmúlásnak. Egyértelmű választ persze ezek a kiváló szerzők sem tudnak adni a kérdésre, de gyönyörűséges dallamokkal vezetik a hallgatót a földi léten túli szférákba.
Puccini Krizantémok című darabja eredetileg vonósnégyesre íródott, a zeneszerző mindössze egyetlen éjszaka alatt komponálta meg, 1890-ben. A címben szereplő, temetői virág is utal rá, hogy a darab egy haláleset alkalmából született. Savoyai Amadé, Aosta hercege, kalandos életű olasz nemes, aki rövid ideig még Spanyolország királya is volt, mindössze negyvennégy éves korában hunyt el, az ő emlékére írta a zeneszerző a művet.
Az operarajongókat nem csalja meg a fülük: a darabban valóban felbukkannak olyan dallamok, amelyek később visszatérnek Puccini életművében,
egészen pontosan a Manon Lescaut-ban. A vonósnégyesből később zenekari átirat is született, a koncerten is ez csendül majd fel.
Maurice Maeterlinck drámája, a Pelléas és Mélisande a 19. század végi irodalom egyik különleges darabja, a szimbolista dráma, középpontjában a rejtélyes Mélisande-dal és a körülötte kibontakozó szerelmi háromszöggel sok zeneszerzőt megihletett. Debussy operát, Schönberg szimfonikus költeményt, Sibelius és Fauré színpadi kísérőzenét komponált hozzá, ez utóbbi, 1898-as alkotásnak a zenekari szvitté alakított fő témái hangoznak majd el ezen az esten.
A mű középpontjában Mélisande alakja áll, híres utolsó tételében a fuvolák és a klarinétok siratják el az elhunyt hősnőt. Fauré temetésén, 1924-ben is ez a zene hangzott el.
A koncert második felében Rossini Stabat Matere csendül majd fel, a középkori Mária-himnuszra írt, tíztételes alkotás, amelyen az operát ekkor már nem komponáló zeneszerző tíz éven át dolgozott. A négy szólistát és kórust is felvonultató mű félelmetes drámai erővel rendelkező alkotás, amely borzongató érzékletességgel festi a halál és az utolsó ítélet félelmetességét.
Ám ahogy a himnuszszövegben megjelenik a remény, Rossini Stabat Materében is átsüt időnként egy fénysugár a háborgó zene anyagon.
A darab talán legismertebb tétele a tenorszólistára írt Cuius animam tétel, de a többi rész is olyan szép kihívásokat tartogat előadói számára, hogy csak az ennek az estnek a szereplőihez hasonlóan kiváló énekesekkel érdemes meghallgatni.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertje
február 8. 19:30, Zeneakadémia
Puccini: Krizantémok
Fauré: Pelléas és Mélisande – szvit
Rossini: Stabat Mater
Vezényel: Riccardo Frizza
Közreműködik: Pasztircsák Polina (szoprán), Láng Dorottya (mezzoszoprán), Giulio Pelligra (tenor), Bakonyi Marcell (basszus)
Fejléckép: Riccardo Frizza (fotó/forrás: Simone Falcetta / Magyar Rádió Művészeti Együttesei)
